Rólunk
A jóga egy különleges utazás, egy kapcsolat, amit az ember önmagával alakít ki.
Tanításunkban úgy tekintünk a jógára, mint egy mindenkinek elérhető lehetőségre, a könnyed élethez, függetlenül attól, hogy valaki kezdő vagy haladó gyakorló.
Amikor belépsz az ajtón, biztosak vagyunk benne, hogy olyan élményben lesz részed, amely segít megérkezni a jelenbe, és átélni az itt és most fontosságát.
A jógagyakorlás nem kér életkort, méretet vagy nemet.
A jóga szabaddá teszi a testedet, elmédet és lelkedet egyaránt.
Hiszünk abban, hogy a rendszeres gyakorlás nemcsak fizikai jólétet hoz, hanem mentális egyensúlyt és belső békét is.
A testet erősíti, a jó közérzetet fokozza, és segít a fizikális és lelki betegségek megelőzésében. Nálunk a jóga nem csak az ászanákból áll – meditációt, pránayámát és a jóga filozófiáját is tanítjuk, ez egy lehetőség, hogy felfedezd a jóga mélységeit.
A Dharmaral Jóga Stúdió kialakításakor arra törekedtünk, hogy amikor belépsz hozzánk, egy olyan tér fogadjon, ahol otthon érzed magad.
A stúdió minden részlete az életmódunkat képviseli: a letisztult jógatermünk a jóga iránti elkötelezettséget tükrözi, a dekorációink pedig az utazásaink során megismert kultúrákat idézik. A tágas kertünk pedig a szörfös élet könnyedségét sugallja. A közösségi terünk, pedig megmutatja, hogy ez a hely többről szól, mint a gyakorlás – itt a közösség is fontos szerepet játszik.
Amikor belépsz hozzánk, biztosan egy őszinte mosoly fogad, mert itt valóban törődünk veled. A stúdiónkban minden tanár szenvedélyesen osztja meg tapasztalatait, segítve téged a fejlődésben.
A Dharmaral közösség olyan emberekből áll, akik támogatják egymást az úton, és közösen haladnak a belső béke felé. Hálával tölt el minket, hogy részesei lehetünk ennek, és hogy elhozhattuk a jóga igazi lényegét a mindennapokba.
A Dharmaral Jóga Stúdió megnyitása számomra egy álom megvalósulása volt. A táborok folyamán megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy megoszthatom a jóga iránti szeretetemet és elkötelezettségemet másokkal.
Az utazásaim során, legyen az jóga vagy szörf, mindig azt tapasztaltam, hogy a belső csend és a külső világ összhangja a kulcs a valódi szabadsághoz.
Szeretném átadni – hogy a jóga gyakorlása nemcsak fizikai, hanem szellemi és érzelmi fejlődést is hoz.
Mindenkit szeretettel várok, aki nyitott a belső utazásra, a fejlődésre.
Az óráink során nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mindenki a saját tempójában fejlődhessen, függetlenül attól, hogy milyen szinten áll.
A tanáraink segítenek megtalálni az egyensúlyt az erőfeszítés és a pihenés között, és támogatnak téged abban, hogy a jógán keresztül közelebb kerülj önmagadhoz. Számunkra az a legfontosabb, hogy a jóga élményét ne csak a matracon, hanem a mindennapi életben is magaddal vihesd.

Oktatóink
"A szerénység a valódi bölcsesség alapja. Az igazi belső erő abban rejlik, hogy képesek vagyunk szolgálni másokat anélkük, hogy dicsekednénk vele."
Mahatma GandhiHorváth Renáta
A jógával való első találkozásom egy nehéz időszakban történt, amikor vigaszra és megnyugvásra vágytam.
Egy gyászidőszakban kerestem a rajtunk kívül álló okokra a választ, melyeket végül egy hosszú utazás után, a jóga gyakorlása hozott meg számomra.
Sosem felejtem el az első jógaórámat.
Az első OM-mantrámnál elnevettem magam, majd a gyakorlás során évek óta először megszűntek a gondolataim.
Az óra végén, a nidrából vigasszal ébredve, könnyek között zengtem az OM-mantrát.
Ez az élmény arra ösztönzött, hogy újra és újra visszatérjek a gyakorlásra.
Hálás vagyok, hogy olyan tanároktól tanulhattam, akik számára a jóga nem csupán egy órán belüli gyakorlás volt, hanem életfilozófia.
Inspiráltak engem, hogy életemben először valóban útnak induljak –sok évnyi utazás után.
Így hát jelentkeztem az első oktatóképzésemre, ahol már az első alkalommal mélyen magával ragadott a tanítás minősége.
Az évek során Indonéziában, Japánban és Koreában mélyítettem el a spirituális tudásomat. Minden képzés és tapasztalat közelebb vitt ahhoz, hogy felismerjem, a Buddhizmus az, ami igazán hív.
Ezért jelentkeztem a Buddhista Főiskolára, hogy még mélyebben megérthessem ezt az utat.
A Dharmám a tanítás megélése.
Amikor tanítok, érzem igazán teljesnek és elégedettnek magam.
A mindennapjaimat ma már szattvikusan, jógiként élem, a jámák és nijamák szerint.
Ezek az elvek adták meg az inspirációt, hogy megálmodjam először a Dharmaral Adventure-t, majd később a stúdiót is.
Életem nagy részét rendszerekben és keretek között éltem, amit a sportnak, a balettnek és a tanítóknak köszönhetek.
A balett tanított meg az önfegyelemre, a közösségek pedig az együttérzésre, a családom elfogadása a feltétel nélküli szeretetre.
A gyász megtanított az együttérzésre, édesanyám pedig a kitartásra.
Ha velem gyakorolsz, együtt keressük az okokat, az összefüggéseket, és felismerjük, hogy minden okkal történik. Tudjuk, hogy sorsunk nincs megpecsételve; minden pillanatban lehetőségünk van megújulni, és önmagunk legjobb verziójává válni, felismerve eredeti fényünket.

Milyen órákat tartok?
Az óráim alapjai klasszikus Hatha alapok.
Minden testtartás, minden lélegzetvétel magyarázatot kap. Minden alkalom során figyelmet fordítok arra, hogy a résztvevők mélyebb megértést nyerjenek a gyakorlatok mögött álló elvekről, lehetővé téve ezzel a személyes fejlődést és a tudatosabb gyakorlást.
Tematikus órákon igyekszem, a Dharmaral Adevnture elvonulásaink élményét elhozni a hétköznapokba.
A vezetett meditáció során segítek elcsendesedni és jelen lenni a pillanatban, lehetővé téve a belső béke megteremtését.
Buddhista pszichológiai megközelítéssel különböző workshopok keretében foglalkozunk az elengedés művészetével, ahol a résztvevők mélyebb betekintést nyerhetnek önmagukba és a bennünket körülvevő világba.
Balázs Kata
Üdvözöllek, Kata vagyok, és örömmel osztom meg veled az utamat a jógával.
Az első találkozásom a jógával évekkel ezelőtt történt, amikor egy olyan mozgásformát kerestem, amely nemcsak a testemet erősíti, hanem a lelkemet is megnyugtatja.
Már az első órán éreztem, hogy valami különleges történt velem: mintha a jóga egy belső harmóniát hívott volna életre, amit addig nem ismertem.
Azóta a jóga az életem szerves részévé vált. Minden nap gyakorlom, és ahogy fejlődtem benne, egyre inkább éreztem, hogy ezt a tapasztalatot másokkal is meg kell osztanom. Jógaoktatóként az a célom, hogy a stúdióban mindenki megtapasztalja azt a belső csendet és egyensúlyt, amit a jóga nyújthat – legyen szó fizikai erősödésről, stresszoldásról vagy a lélek feltöltődéséről.
A jóga számomra egy életmód, amely összekapcsolja a testet, a lelket és az elmét. Ezt a szemléletet igyekszem átadni az óráimon, és bízom benne, hogy Te is megtapasztalod majd a gyakorlás átalakító erejét.
Várlak szeretettel az órákon, ahol együtt fedezzük fel a jóga csodáját!


Milyen órákat tartok?
Tapasztald meg, hogyan találkozik a klasszikus Hatha alapok varázsa a modern mozgásdinamikával!
Az óra során a testtartások és a lélegzetvétel szabad áramlásával nemcsak erősebbé és rugalmasabbá válhatsz, hanem egy új szintű tudatosságra is szert tehetsz.
Óráim a klasszikus alapelvekre épülnek, így a mozgás öröme mindenki számára elérhető. Csatlakozz egy lelkes közösséghez, ahol együtt tapasztaljuk meg a mozgás felszabadító erejét a mindennapokban!
Az óra végén a relaxáció segít, hogy megtaláld a belső békét és harmóniát, lehetővé téve, hogy kizárd a külvilág zaját.
Ha erősödni szeretnél és szeretnéd felfedezni, hogy a jóga sokkal több, mint lassú mozgás, csatlakozz hozzám, és éld át a dinamikus, erőteljes gyakorlás élményét!
Csatlakozz hozzám a Hatha flow órákra és a Wednesday Energy Boost órákra.